A 23 évesen már második légiós állomáshelyén megfelelni igyekvő, két felnőtt világbajnokságot megjáró Horváth Milánnal beszélgettünk a finnországi tapasztalatiról, a Kiekko-Pojat esélyeiről, de szóba került az utóbbi időben nem túl szerencsésen alakuló válogatott szereplés is.
Egy fél éve ezelőtt pont az átigazolásod bejelentése környékén adtál interjút a blogunknak: országot és csapatot váltottál, Franciaországból Finnországba költöztél. Milyennek az első benyomások a Kiekko-Pojatról?
Egyelőre nagyon jónak tűnik, jó döntésnek bizonyul, majd később kiderül, hogy valóban így van-e. Jól érzem magam, profi a környezet, minden adott a fejlődéshez. Sok játékidőt kapok, amiért idejöttem.
Mi a feladatod csapaton belül, mit vár tőled az edzői stáb?
Az első sorban játszom, elvárják tőlem, hogy megbízható öt az öt elleni játékom legyen. Megyek előnyben és hátrányban is, próbálok megfelelni a sok jégidőnek. Vannak jobb és rosszabb meccsek. A szakvezetés szeretné, hogy minél többet segítsek a fiataloknak, és bár én sem számítok idősnek még, de több tapasztalatom van, mint a keretből a legtöbb játékosának. Játszottam az EBEL-ben, Franciaországban, az ott megszerzett tudást kell kamatoztatnom csapaton belül.
Fotók: Vörös Dávid / MJSZ
Négy év után újból együtt dolgozol a fehérvári farmcsapat korábbi edzőjével, Kasper Vuorinennel. Milyen a közös munka?
Abban a 2020/21-es szezonban csak 2-3 hetet voltam a Titánoknál, utána felkerültem az osztrák ligás nagycsapathoz, de a felkészülés alatt sokat beszélgettünk. Jó ismerős arcot látni, ő volt az egyik oka, hogy ideigazoltam. Ő is változott az évek alatt, én is formálódtam, tőle kaptam meg a lehetőséget.
Tizenkét fordulót követően a tíz csapatos Mestis ötödik helyén álltok. Mire lehet képes az idei brigád?
Szeretnénk minél messzebbre jutni, de sokat nem beszéltünk erről. Inkább meccsről meccsre, hétről hétre haladunk. Például még nem volt hazai meccsünk, mert épül az új csarnokunk. Helyesbítek, egy hazai meccset játszottunk, ami fél órára volt tőlünk. Decemberre készül majd el az új pálya, ötödikén avatjuk fel a Ketterä ellen. Már mindenki nagyon várja, bemehettünk, profi körítés, nagyon jól néz ki. Onnantól egészen január közepéig csak otthon fogunk játszani. A bajnoki rajt remekül sikerült a Kiekko-Pojatnak, az első négy meccset megnyertük, sokak meglepetésére vezettük a ligát. Most már mindenki játszott mindenkivel, kezd igazán érdekes lenni, már lehet videókat elemezni, tendenciákat megfigyelni. Az elsőosztályú csapatoktól elkezdtek leszállingózni a játékosok, nálunk is vannak. Jó csapatunk van, nagyon jó srácokkal. Az elvárásokhoz közel vagyunk, az utolsó pár meccsen nem úgy jött ki a lépés, remélhetőleg a válogatott szünet előtti két hétben újból jönnek majd a győzelmek.
A Mestisről általában az a közvélekedés hogy sok fiatal finn onnan akarja beverekedni magát a Liiga csapatokba. Neked mi a benyomásod, milyen a Mestis?
Vannak 30 feletti játékosok, ott van például Filppula a Jokeritben más idősebb játékosokkal, de nálunk is akadnak. Úgy hallottam az itt játszó játékosoktól, hogy ez az utóbbi 5-10 év legjobb Mestis ligája, sokat számít hogy tavaly óta itt a Jokerit. 6-7 csapat adta be a licenszkérelmet, ha a bajnokság végén összejönne a feljutás, akkor vállalnák jövőre a Liiga szereplést. Elég kompetitív a környezet, sok a fiatal, mindenki küzd, ez már az edzéseken is megmutatkozik. Mindenki jobb akar lenni. A célok különbözőek, nem mindenki a Liigába akar jutni, mások a többi európai bajnokságokat célozzák meg.
Ha a francia Ligue Magnus-szal kellene összehasonlítanom, akkor itt teljesen más a hoki. Strukturált a játék, nincsenek idős játékosokkal tele klubok, akik tapasztalatból játszanak. Itt a Mestisben nehéz olyan együttest találni, aki taktika vagy struktúra nélkül rohangál a jégen. Az már más kérdés, hogy az adott edző mennyire hagyja kreatívan kibontakozni a játékosokat. Az erősségeink használatát sulykolják, küzdősebb a játék, több a kontakt.
A válogatott eseményeken az elmúlt években mindig ott voltál, részese voltál a ljubljanai feljutásnak, majd kijutottál a tampere-i A csoportos világbajnokságra is. Idén tavasszal azonban lemaradtál a bolzanói divízió 1/A-s tornáról, a keretszűkítés áldozata lettél. Hogy élted meg, mivel indokolta meg döntését az edzői stáb?
Megmondom őszintén, annyira nem volt egyszerű. Meglepetésként ért, főleg az indoklás. Nem esett jól, tudnék róla hosszasan beszélni, de inkább nem teszem meg. Az első pár nap nehéz volt, aztán igazából nekiálltam edzeni, adott egy plusz motivációt a következő szezonra. Idén is a fehérvári Alba mozgásszervi es sportrehabilitációnál készültem fel. A prevenciós programot Horváth Hajnalkával, az erőnléti edzéseket Ágoston Olivérrel csináltam. A kimaradásommal nem értettem egyet, de az edzők így döntöttek, és úgy néz ki helyesen, hisz elérték a céljukat.
A nyáron kapitány váltás történt, a Majoross Gergely vezette stáb beválogatott a pozsonyi Olimpia Selejtező Tornára. A OST-n az első meccset pihented, a szlovákok elleni másodikon játszottál, de lesérültél. Milyen volt neked így a torna?
Őszintén annyira nem jó. Nyilván jó volt újra együtt lenni a srácokkal, mindig jó a légkör, meglátjuk, hogy idén ez mire lesz majd elég, mindenki beleteszi a munkát. Szlovákia ellen a vállammal volt a probléma, egy hónap kihagyás várt rám, szeptember végén tudtam visszatérni. A felépülés alatt sokat dolgoztam hogy formában maradjak, azóta is csinálom a rehabot. A sérült testrészre mindig különösen figyelni kell, nem úgy van hogy egyik pillanatról a másikra megszűnik a probléma. Szerencsére helyre jött, most már minden 100%-os.
A héten kihirdették a novemberi Sárközy Tamás Emléktorna keretét, a te neved is ott van a 28 fős listán. Mit vársz a hazai felkészülési tornától?
A cél mindig ugyanaz: meccseket nyerni, fejlődni, minél jobban elsajátítani az ottani taktikát, kéréseket. Ez egy felkészülés az év végi megmérettetésre, a fejlődés tudatába megyünk haza, hogy minél többet kihozzunk abból a pár napból.
