Sofron István egy elveszített romániai bajnoki döntő után autóba ült, levezetett tíz órát, motivációs beszédet tartott az öltözőben, majd olyan energiákat mozgósított a jégen, aminek hatására a válogatott szemmel láthatóan megtáltosodott, s egymás után kétszer is legyőzte Norvégiát, utolsó felkészülési mérkőzésén pedig Olaszországot. A magyar jégkorong 36 éves örökifjú klasszisát kérdeztük az elmúlt napok sűrű menetrendjéről, illetve arról, milyen érzés volt fehérvári nevelésként jégre lépni szeretett városának újdonsült ékszerdobozában.
Óriási energiákat hoztál a válogatottba, ráadásul szépen lassan kijelenthetjük, hogy ha „A” csoportos ellenfél, akkor menetrendszerű Sofi-gól…
Igen, igyekeztem a legjobb énemet produkálni, a fizikalitás nyilvánvalóan elengedhetetlen része a játékomnak, és az is marad, ameddig csak bírom. Pontosan tudom, miként hat ez a többiekre – egy-egy keményebb ütközés, vagy letámadás olykor ösztönző hatással bír az egész csapatra. Próbáltam ezt a keménységet végig a legmagasabb szinten tartani, ez tényleg iránymutató lehet, és előreviheti a dolgokat. Az effajta hozzáállás szemmel láthatóan sokat lendített most is a csapaton, mert morálisan talán picit lent voltak a srácok a lengyel fiaskók után. Próbáltam érzékeltetni, hogy mi egy család vagyunk, nyugodtan merjünk számítani egymásra a nehezebb pillanatokban is. Pontosan tudtuk a lengyel meccsek után, hogy Székesfehérváron, ebben a csodás környezetben minden adott lesz, hogy kiköszörülhessük a csorbát, s feledtessük a szurkolóinkkal a lengyelországi szereplést. Ráadásul egy igazán jó csapatot gyűrtünk le, kétszer, itthon, hatezer ember előtt. Ezek szerintem igazán nagy dolgok, boldog vagyok, hogy ennyire jól alakultak a mérkőzések, ebből tudunk igazán erőt meríteni, illetve a székesfehérvári mérkőzéseken láttunk olyan biztató dolgokat a válogatottól, amire akár a jövőben is építhetünk.
Mindenkinek egyből szemet szúrt, mennyire jól összeállt a Varga–Hári-Sofron támadótrió, pedig most játszottatok életetekben először ebben a felállásban. Valószínűleg a szurkolók sem bánnák, ha Bolzanóban is így kezdenénk, ezt te is hasonlóképpen gondolod?
Nem vitás, tényleg nagyon jól mentünk. Egyből ráéreztünk a másik gondolatára, gólokat szereztünk, helyzeteket alakítottunk ki – egy szó, mint száz, bőven van fantázia ebben a sorban. Akár az is benne lehet a pakliban, hogy Olaszországban is így támadunk majd. Persze Erdély Csani még csak most csatlakozik majd a dán döntő után, nem tudhatjuk, ha a ő is visszatér végre, pontosan melyik csapategységbe szánja a szakvezetés. Egy biztos: bármelyik ötösbe is kerüljön, óriási szükségünk van a csapatkapitányunkra. De akárhogy is alakulnak majd a dolgok, az mindenképpen örömteli, hogy Varga Bazsi ennyire fiatalon már most ekkora hatással van a válogatott támadójátékára, nem semmi, hogy húszévesen rögtön vezérszerepet tudott vállalni, ez meglehetősen ígéretes a jövőre nézve.
Az első fehérvári meccs előtt néhány órával még a Brassó ellen döntőztél, hogy aztán így is ott legyél a jégen a norvégok ellen az Alba Arénában. Miként élted meg ezeket a sűrű napokat, egyáltalán milyen módon jutottál vissza Erdélyből, hogy ilyen energiaszinten tudj játszani?
Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű napokon vagyok túl…(nevet). Az első szabadnapomon autóba pattantam, és röpke tíz óra vezetés után megérkeztem Magyarországra. Kipakoltam a cuccaimat, és reggel 8-kor már edzésre jelentkeztem. Ha egy picit alábbhagy a nyüzsgés, akkor érzem, mennyire elfáradtam, viszont rengeteg még a tennivalónk, ezért a pihenésnek véletlenül sincs még itt az ideje. Ha már a román bajnoki finálét sajnos elbuktuk, akkor mindenképp itt szerettem volna lenni a srácokkal a válogatottban, amilyen gyorsan csak lehetett, és azért az Alba Aréna avatója is motivációs tényezővel bírt. Örülök, hogy ennyire hamar megtaláltam helyemet a nemzeti csapatban, több hónapos kihagyás után szerintem mindenkiben van egy egészséges izgatottság – szerencsére én is úgy érzem, a mi sorunk kimondottan összeállt.
Fehérvár-nevelésként presztízskérdés volt számodra, hogy lehetőleg még aktív játékoskorodban részese lehess az Alba Aréna felavatásának?
Naná, amióta csak megkezdődtek az építkezési folyamatok, elhatároztam, ha törik, ha szakad, én még játszani szeretnék ebben a csodálatos arénában. Aztán elérkezett az idei szezon, és végig az motivált, hogy ha jól dolgozom, és megfelelő formában tudok maradni, akkor én is részese lehetek ennek a csodának. Nem is akarok belegondolni, hogy ha nincs ez a megnyitó, akkor vajon megadatott volna-e ez még nekem. Szóval igen, ez végig kiemelt prioritásként lebegett a szemeim előtt, elvégre itt nevelkedtem, ebben a városban sajátítottam el a játék összes csínját, én tényleg Székesfehérváron váltam azzá, aki most vagyok. Az pedig már csak hab a tortán, hogy betaláltam, úgyhogy nem is íródhatott volna ennél szebben ez a történet.
fotók: Vörös Dávid/MJSZ
