Az egész U20-as világbajnokság számunkra legfontosabb mérkőzésén sikerült földbe állni. A Japán elleni találkozó után pedig abszolút adekvát a kérdés: idevalók vagyunk-e egyáltalán?
A legjobb sportolók, csapatok legfőbb ismérve a tökéletes formaidőzítés és a képesség, hogy a legfontosabb helyzetekben élesek tudnak maradni, és így tudnak a riválisaik fölé emelkedni. A magyar válogatott az U20-as világbajnokság előtt akár magasztosabb célokat is kitűzhetett maga elé, de mindennek az alapja a bennmaradás bebiztosításának kellett volna lennie. Ezért is volt kulcsmeccs a szerdai, Japán elleni, hiszen a torna addigi alakulása szerint ez a mérkőzés volt hivatott dönteni a bennmaradás bebiztosításáról.
Ehhez képest a magyar csapat teljesen súlytalanul, és hibát hibára halmozva kezdte a találkozót. A saját harmadból történő korongkihozatalok során rengeteg hibát követett el a válogatott, és ahelyett, hogy a mérkőzés korai szakaszában inkább arra törekedett volna, hogy minél hamarabb kijuttassa a játékszert a saját zónából, kis területen történő kombinatív játékkal próbálta ezt végrehajtani. Csakhogy ennek kivitelezéséhez nem volt elég pontos a játék, így sok korongot szórt el a magyar csapat a saját harmadában, amiből a japánok egyből kapura tudtak fordulni, és a gólok mellett több minőségi gólhelyzetet is ki tudtak alakítani. A magyar csapat helyzetét az sem könnyítette meg, hogy az ellenfél nagyon gyorsan játszott az első perctől kezdve, amivel a magyar semleges zónás védekezés nem tudott mit kezdeni – jóformán úgy rohantak át a japánok a középső harmadon, ahogy nem szégyelltek. Ez a rohanós jégkorong pedig látványosan nem feküdt nekünk. A nagyon kellemetlennek kinéző játékképből aztán megint csak az emberelőny rángatta ki a magyar csapatot.
A Dobos Bendegúzra kijátszott figurák ültek, a magyar játékos rengeteg lövéssel zárta az emberelőnyös szituációkat, de kaput nem talált. Az viszont már egy egészen más kérdés, hogy ha az 5v4-es szituációkban szinte mindent rá alakít ki a magyar csapat, akkor kettős emberelőnyben miért kerül le a bal kapuvas melletti alapvonalra, hogy ezzel teljesen kikerüljön a korongjáratásból, és esélytelen legyen érdemi lövőhelyzetet kialakítani rá felrajzolva? És habár gól nem született a fórból, a magyar csapat ezután képes volt ritmust váltani 5v5-ben, az intenzív letámadásnak pedig meg is lett az eredménye. Drasztikusan megnőtt a magyar csapat lövésszáma, sok második szándékú helyzetet is sikerült kialakítani, amivel párhuzamosan nyilván a támadóharmadban eltöltött idő is megnőtt. 0-2 után a magyar válogatott tehát képes volt kihúzni magát abból a gödörből, amibe a rossz kezdés miatt került, de ami a harmad elején jellemző volt a magyar csapatra, az a harmad végén visszaköszönt. Amint ismét érdemi nyomást tudott generálni Japán a támadóharmadban, egy gyors váltás után szinte érintetlenül tudott betörni a kapu elé a harmadik ázsiai találat szerzője. Egy önmagát magas szintre helyező válogatott nem követhet el ilyen hibákat mélyen a saját harmadában. A kapu előtti terület uralásának problémaköre a mérkőzés hajrájában is visszaköszönt.
A második harmadra nagyobb lendülettel érkezett a magyar csapat, és felvállalt egy nyíltabb, agresszívabb korong nélküli játékot. Három magyar játékos lépett fel az offenzív zónába, ami viszont rendkívül kockázatosnak hatott, hiszen amennyiben ezen a három emberen át tudja játszani magát a Japán válogatott, akkor még az első harmadnál is hatékonyabb lehetett volna átmenetek terén. Gólt ugyan nem ütöttek a japánok ezekből a megugrásokból, de rengeteg létszámfölényes szituációt tudtak kialakítani, Csala Patrik védései adták meg a kellő tartást a magyar csapatnak, így vészelte át ezt a nehéz periódust kapott gól nélkül. Amit mindenképpen a magyar válogatott javára kell írni, hogy milyen jó ütemben sikerült ritmust váltani a második harmadban is. Az átmenetekre épülő hokit megpróbálta egy kicsit lassítani a hazai együttes, ezáltal kontrolláltabbá is vált minden, akár a saját, akár az ellenfél harmadában. Azzal pedig, hogy a magyar csapat ismét képes volt irányítani a játékot, sikeresen hibába is hajszolta ellenfelét, így jött az újabb kiállítás, ami végérvényesen átlendített minket a holtponton – s bár az első emberelőnyös sor ismét csak lövőhelyzetekig jutott, addig a második már egyenlíteni is tudott.
A harmadik harmadban aztán úgy tűnt, minden korábbinál nagyobb hatást tud gyakorolni a játék alakulására a magyar csapat. A helyzetek minősége és mennyisége alapján is úgy tűnt, ezt a meccset a küzdeni akarással vissza tudja hozni, és képes a saját kezébe venni a sorsát. Rengeteg időt sikerült eltölteni a támadóharmadban, és remekül sikerült meg is nyújtani a cseréket az ellenfél zónájában. A japánok érdekes módon a kipattanó, lecsorgó korongokat nem a kék vonal felé próbálták kitenni, hanem egyből a palánkra merőlegesen tisztáztak, az így szabaddá váló korongra viszont rendre magyar játékos ért oda. Ezzel pedig nagyon sok második szándékú lehetőséget tudott kialakítani a válogatott, valamint többször is rá tudott cserélni a támadóharmadban ellenfelére.
De mit ér ez a karakterfejlődés és játékjavulás, ha a végén nem sikerül végigvinni a feladatot? Merthogy a magyar válogatott ismét összezuhant a mérkőzés hajrájára. Mentálisan és fizikálisan is megterhelő folyamatosan az eredmény után futni, és 0-2 után szinte a teljes mérkőzésen folyamatosan jó döntéseket hozni. Nem is sikerült. És az egy dolog, hogy nem vállalja el senki az üres kapus helyzetet, mert inkább a biztonsági megoldásra, a korong és az eredmény tartására törekszik. De az, hogy egy (hazai) csapat ennyire ne tudja kontrollálni a kapu előtti területet, egészen kritikus. Az pedig, ahogy a ráadásban Japán rögtön az első támadását egy sebességből megnyert 1v1-es párharc után gólra váltotta, tökéletesen keretbe foglalta a mérkőzést.
A magyar csapat karaktere és küzdőszelleme dicséretet érdemel, a nehéz kezdés után sikerült visszajönni abból a mélységből, ahová a mérkőzés eleji hibák taszították. De ez pont arra jó, hogy ismét a nagyot küzdő, de céljait végül el nem érő szimpatikus vesztes szerepébe kerüljön – nem először az idők során. És itt nem is feltétlenül a vereség a legnagyobb baj, hanem hogy ha a dánok és/vagy a franciák ellen nem sikerül a bravúr, akkor a következő garnitúra U20-as válogatott játékos egy évet rögtön eltékozolna az alacsonyabb szinten. Vagy egyszerűen csak a saját szintjére kerülne?
Folytatás csütörtök este 19:30-tól az osztrákok ellen az első győzelmüket megszerző, hárompontos Dánia ellen.
fotó: Vörös Dávid/MJSZ
A budapesti divízió 1/A-s U20-as vb programja:
December 10., 12.30: Dánia–Franciaország 4-6
December 10., 16.00: Magyarország–Kazahsztán 2-5
December 10., 19.30: Japán–Ausztria 2-5
December 11., 12.30: Franciaország–Japán 5-3
December 11., 16.00: Kazahsztán–Dánia 3-2
December 11., 19.30: Magyarország–Ausztria 2-3
December 13., 12.30: Kazahsztán–Franciaország 4-0
December 13., 16.00: Magyarország–Japán 4-5 h.
December 13., 19.30: Ausztria–Dánia 3-4
December 14., 12.30: Kazahsztán–Japán 3-1
December 14., 16.00: Franciaország–Ausztria
December 14., 19.30: Magyarország–Dánia
December 16., 12.30: Dánia–Japán
December 16., 16.00: Magyarország–Franciaország
December 16., 19.30: Ausztria–Kazahsztán
A magyar U20-as válogatott bő kerete:
Kapusok: Csala Patrik (2005, Köln, GER), Hegedüs Levente (2004, Vernal Oilers, USPHL)
Hátvédek: Bajkó Botond (2004, FEHA19), Deák Márton (2004, SaiPa U20, FIN), Farkas Olivér (2005, SaiPa U20, FIN), Franyó Krisztián (2006, UTE), Horváth Alex (2006, HC Ocelári Trinec, CZE), Horváth Donát (2004, Leksands IF J20, SWE), Salamon Zoltán (2004, FEHA19)
Csatárok: Csiki Hunor (2004, DVTK Jegesmedvék), Dobos Mihály Bendegúz (2004, FEHA19), Farkas László (2004, FEHA19), Hiezl Balázs (2005, Pueblo Bulls, NCDC), Horváth Bence (2004, Jukurit U20, FIN), Laskawy Ferenc (2006, UTE), Makai Miklós (2005, DVTK Jegesmedvék), Mihalik Gergő (2005, DEAC), Nemes Márton (2005, Mora, SWE), Ravasz Csanád (2005, BJAHC), Simon Levente (2004, UTE), Szabó Rácz Maxim (2005, UTE), Weidemann Márk (2004, BJAHC)
A magyar U20-as válogatott stábja: Ladányi Balázs szövetségi edző, Arany Máté másodedző, Revák Zoltán másodedző, Hajek Márk kapusedző, Inglis Ákos vendégedző, Németh Gergely sportpszichológus, Dubóczki Dóra fizioterapeuta, Balázsi László felszerelés-menedzser, Don MacAdam sport- és fejlesztési igazgató, Végh Benedek férfiszakág-vezető, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Paukovits Tamás Mirkó csapatorvos, Dobos Sándor médiamunkatárs, Végh Boldizsár csapatvezető
