Ők a legjobb újonc kapusok a rájátszásban

   

Nem példátlan az NHL-ben, hogy egy-egy hálóőr elsőévesként vezette Stanley Kupa-győzelemre a csapatát.

A legjobb újoncokat bemutató kétrészes posztunkat a mezőnyjátékosokkal kezdtük. Természetesen a kapusok között is voltak olyanok, akik újoncként is tudtak maradandót alkotni, ám az ő esetükben nem lehet úgy számszerűsíteni a teljesítményt, mint a mezőnyjátékosok esetében. Sorrendet ezért itt nem állítunk fel, csak az NHL modern érájától, azaz 1943-tól számítva, időrendben haladva felidézzük a legjobbakat.

Frank McCool mindössze két évet töltött az NHL-ben, de ez is elég volt ahhoz, hogy beírja magát a Toronto történelmébe. Az 1944/45-ös alapszakaszt közepesnek mondható 24-22-4-es mérleggel zárta, a rájátszásra azonban megtáltosodott. A playoff első körében a Maple Leafs 4-2-es összesítéssel búcsúztatta a Montrealt, a döntőben pedig 4-3-ra verte a Detroitot. McCool a playoff 13 mérkőzésből nyolcat megnyert, ebből négyet shutouttal, amiből három jutott a Red Wings elleni fináléra.

A Montreal 1971 tavaszán szinte a semmiből húzta el Ken Drydent a gyengélkedő Rogie Vachon helyére. Dryden március 14-én mutatkozott be az NHL-ben és hat alapszakasz-mérkőzés elég volt ahhoz, hogy kiharcolja a kezdő státuszt: a hat találkozón mindössze 9 gólt kapott és valamennyit megnyerte vele a Canadiens. A Dryden-show ezután a rájátszásban is folytatódott. A Montreal az első körben kiejtette a címvédő Bostont, a másodikban a Minnesotát, a döntőben pedig 7 meccsen múlta felül a Chicagót. Dryden akkoriban kimagasló 3-as kapottgól-átlaggal és 91,4%-os védési hatékonysággal zárta az egyenes kieséses szakaszt.

Kicsit kilóg a sorból Steve Penney, aki 1984-ben a Montreal negyedik számú kapusaként került a reflektorfénybe. A Canadiens 80 meccsen 75 pontot gyűjtve éppen csak bejutott a rájátszásba az Adams-divízió negyedik helyén. A Habs szurkolóinak nem voltak vérmes reményei, de Penneyvel először kisöpörték a csoportgyőztes Bostont, majd hat meccsen búcsúztatták a Quebec-et. A lendület végül az elődöntőben, a négyszeres győztes New York Islanders ellen tört meg, amely ugyanúgy hat mérkőzésen jutott tovább. Penney végül 2,21-es átlaggal és kerek 91%-os hatékonysággal zárta a rájátszást újoncként.

steve penney

Csak két évet kell ugrani az időben, a helyszín pedig ismét Montreal, ahol egy király született 1986-ban Patrick Roy személyében. Roy szó szerint mindent vitt abban az évben: bekerült az év újonchatosába, megnyerte a Stanley Kupát és újoncként a vitrinbe tehette a rájátszás legjobbjának járó Conny Smythe-trófeát, mindezt egy közepesnek sem mondható alapszakaszt követően (3,36 GAA, 87,5% SVS). A rájátszásban aztán egészen elképesztő formajavulást mutatott be Roy. A Canadiens a négy fordulóban mindössze öt meccset veszített el, miközben az akkor 20 éves cerberus a kapottgól-átlagát 1,93-ra vitte le, a hatékonyságát pedig 92,3%-ra emelte, ráadásként pedig új NHL-rekordot felállítva 15 mérkőzést nyert meg a playoffban.

Egy évvel később, 1987-ben a Philadelphia hálóőre, Ron Hextall produkált hasonló számokat a playoffban. Újoncként 37 meccset nyert az alapszakaszban, ebből 35-öt a rendes játékidőben. Majd jött a rájátszás, ahol a Flyers kiverte a Rangerst, majd az Islanderst, az elődöntőben a címvédő Montrealt, a döntőben pedig csak 7 meccsen maradt alul a Wayne Gretzky vezette Edmonton ellen. Hextall 15 győzelemmel beállította Roy NHL-rekordját, és annak az öt játékosnak lett az egyike, aki a vesztes csapatból kapta meg az MVP-nek járó Conn Smythe-trófeát.

Ron-Hextall-Flyers-1-2

A következő nagy debütálásra majdnem két évtizedet, egészen 2006-ig kellett várni. A lockout utáni első évben a Carolina azzal a Cam Warddal vágott neki a rájátszásban, akinek mindössze 14 meccs jutott az alapszakaszban Martin Gerber árnyékában. Ward azonban élt a lehetőséggel és 15 győzelemmel, közte 2 shutouttal járult hozzá a Hurricanes végső győzelméhez. Ward főleg hazai pályán volt félelmetes, amit a 10-3-as mérleg, az 1,85-ös gólátlag és a 93%-os védési hatékonyság is bizonyít. Ward ezzel a teljesítménnyel kiérdemelte az MVP-címet is.

A Pittsburgh 2016-os diadalmenetéből alaposan kivette a részét Matt Murray. Az akkor 22 éves hálóőr mindössze 13 meccset játszva szorította ki a kezdőből a veterán Marc-Andre Fleuryt. Akárcsak elődei, ő is 15 sikerrel zárta a rájátszást, amihez 92,3%-os védési hatékonyság, valamint 2,08-as gólátlag párosult. Érdekesség, hogy egy évvel később, az első teljes szezonjában ismét főszereplővé lépett elő, hiszen a Pittsburgh megvédte a címét. Az Ottawa elleni konferenciadöntőben került vissza a vasak közé és nemcsak ezt a szériát nyerte meg vele a Pens, hanem a Nashville elleni finálét, ahol az utolsó két mérkőzést kapott gól nélkül hozta le. Összességében 1,7 volt a kapottgól-átlaga és majdnem 94% a hatékonysága.

Az utolsó kiemelkedő kapusteljesítmény Jordan Binnington nevéhez fűződik. 2018 decemberében mutatkozott be az NHL-ben és a szezon hátralévő részében a St. Louis 32 meccsből 24-et megnyert vele. A rájátszásban aztán folytatódott a Binnington-show: a Blues kiverte a Winnipeget, a Dallast és a San Josét, a döntőben pedig a Boston múlta felül egy hétmeccses párharcban. A Blues minden győztes meccsén Binnington védett, így 16 sikerrel nemcsak NHL-rekordot, de egy újonccsúcsot is felállított.

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB