Életben maradt az Edmonton

   

A kiütéssel győző Oilersben Connor McDavid az első gólját lőtte a döntőben, a Panthersben pedig lecserélték Szergej Bobrovszkijt.

A Stanley Kupa-döntő negyedik mérkőzése előtt csak az volt a kérdés, hogy a Florida söpréssel nyeri-e a döntőt és története során először bajnoki címet szerez, vagy esetleg az Edmonton megújul és visszaviszi a párharcot délkeletre. A találkozó végül nagyon gyorsan választ adott a kérdésekre, a hazai jégen játszó Edmonton ugyanis 8-1-re győzött és felmosta a jeget a vendégekkel.

Nem indult jól a meccs hazaiak szempontjából, hiszen két perc sem telt a mérkőzésből, amikor Darnell Nurse máris ülhetett a büntetőpadra. A Florida jól járatta a pakkot, de Tkachuk révén csak a vasat találta telibe. A kipattanót viszont a hazaiak szedték össze és az ellentámadásból Mattias Janmark szerzett vezetést az Edmontonnak. A kivédekezett hátrány és az ez alatt szerzett gól óriási lendületet adott az Oilersnek és négy perccel később megduplázta az előnyét Adam Henrique révén. Ezúttal Janmark volt az előkészítő, akinek a lövésébe tökéletesen szúrt bele az Anaheimtől igazolt csatár. A széria alatt először kétgólos hátrányba kerülő Florida nem esett kétségbe: ugyanazt a lendületes és letámadó hokit játszotta továbbra is, amely 15 győzelemhez segítette az idei playoff során. Az eredmény nem is maradt el: Vlagyimir Taraszenko szépített a 12. perc végén, de már ekkor érezni lehetett, hogy ez nem fogja megtörni az Edmonton lendületét. Így is lett, mert az Edmonton pillanatokkal később Dylan Holloway révén visszaállította a kétgólos differenciát.

A második harmad első öt percében újabb két gólt szerzett az Edmonton, amivel érdemben el is döntötte a negyedik találkozót. Először Connor McDavid talált a hálóba egy rövid szólót követően, majd Darnell Nurse lőtte ki a bal felsőt a kapuval szemben állva. 5-1 után jött is a kapuscsere a vendégeknél: a 16 lövésből ötöt kapó Szergej Bobrovszkijt Anthony Stolarz váltotta a vasak között, ám gyorsan kiderült, hogy ő sem tud sokat hozzátenni a meccshez. Itt érdemes megállni egy pillanatra és visszatérni Bobhoz. A veterán hálóőr az első három találkozón 98,4%-os hatékonysággal védett, ami minden idők legjobb eredménye volt, és esélye volt arra, hogy megdöntse Patrick Roy 1996-ban felállított rekordját (97,4%), de ezzel a mérkőzéssel gyakorlatilag elszállt a remény.

bobrovsky save pct

Bobrovszkij helyett tehát jött Stolarz, akit nyolc perc elteltével avatott fel Ryan Nugent-Hopkins egy emberelőnyös találattal. Negyven perc után így 6-1-re vezetett az Edmonton, a befejező húsz perc gyakorlatilag csak formalitás volt. Az Oilers viszont a biztonság kedvéért ütött még kettőt, hogy még demoralizálóbbá tegye a győzelmét: először Dylan Holloway talált be ismét egy tökéletes háromszögelést követően, végül pedig Ryan McLeod adta meg a kegyelemdöfést a délieknek.

A meccs embere Connor McDavid lett, aki egy góllal és három előkészítéssel járult hozzá a győzelemhez. Az Edmonton kapitánya ebben a playoffban már 32 gólpassznál jár, amivel túlszárnyalta Wayne Gretzky 1987-ben felállított és megdönthetetlennek hitt NHL-rekordját (31).

Cimkék:

Hozzászólások (1)

  1.   #1
    88 Mod studio,   

    Üdv, egy NHL mobil játékhoz keresek szerkesztő társat/társakat. Esetleg ha valaki motivált, hogy alkosson valamit az nyugodtan jelentkezzen. A fő irány az NHL de nem lehetetlen igény esetén akár az Erste liga és főleg az osztrák ICEHL létrehozása sem. Magyar válogatott már most is van.

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB