Az Asiagón vehet revansot a Fehérvár

 

A pénteki, 70 percnyi székesfehérvári kiállítást hozó vereség másnapján az olaszok ellen javíthat Kiss Dávid együttese.

A Klagenfurt magyarországi vendégjátéka mellett további öt mérkőzést rendeztek pénteken az ICEHL-ben. Brian Lebler két gólt lőtt a Pustertal ellen 4-1-re megnyert mérkőzésen, a linzi csatár így 361 góljával már egyedül vezeti a bajnokság örökranglistáját. A Black Wings győzelmével megelőzte a Volánt és fellépett a dobogó második fokára, míg a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elbukó olaszországi gárda már csak hatodik. A Bolzano zsinórban nyolcadik alkalommal nyert, a dél-tiroli együttes hosszabbítást követően 5-4-re verte a Villachot – Sabolic két és fél perccel a vége előtt mentette túlórára a mérkőzést –, akik így pontszámban beérték a Fehérvárt, ám rosszabb gólkülönbségük miatt csak a negyedikek. Az Asiago január 22-e után tudott ismét idegenben meccset nyerni, a Bécs otthonából hoztak el két pontot, miután hosszabbítást követően 5-4-re diadalmaskodtak. Az olasz együttes negyedóra eltelte után már hárommal vezetett, a Capitals innen tudta megmenteni a találkozót. A Ljubljana Innsbruckban nyert büntetőkkel 3-2-re, a tiroli együttes legutóbbi öt meccséből négyet elbukott és már csak 8. a táblázaton. A ligautolsó Graz is túlórában zsebelte be idei harmadik győzelmét, Ograjensek 61. percben született góljával 2-1-re verték a Vorarlberget.

Októberi öt mérkőzéses győzelmi szériáját követően felemás eredményeket szállít a Hydro Fehérvár AV19: a magyar ICEHL-csapat felváltva nyer és veszít a bajnokságban. A hektikus sorozat a Bolzano elleni hazai vereséggel indult, majd a Pustertal otthonában javítottak McGauley-ék. A Vorarlberg vitte el a pontokat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokból, majd egy nappal később a Bécs ellen talált vissza a Volán a győztes útra. Pénteken a Klagenfurt egy rengeteg hazai kiállítást hozó mérkőzésen végig vezetve 7-1-re győzött, ha a sorminta folytatódik, akkor az Asiago ellen ismét a fehérváriak örülhetnek. Amennyiben a Volán szeretne hosszú távon is ottmaradni a tabella élmezőnyében, akkor ismét több mérkőzéses győztes szériákat kellene építeni. A sorozat elkezdésére pedig nem is lehetne jobb ellenfél, mint az idegenben halovány Asiago. Bár az olaszok pénteken Bécsben megszerezték idei első vendég-győzelmüket – a  legutóbbi húsz idegenbeli mérkőzéséből mindössze két alkalommal nyertek, mindkétszer a Capitals volt az áldozat. Az olaszoknál senki sem éri el a pont/meccs átlagot, a legeredményesebb játékosuk a 16 pontos kanadai Ierullo, mellette csupán 3 játékos jár 10 pont felett, míg a Fehérvárnál már heten. Emberelőny kihasználásában az olaszok előrébb járnak, 22,2%-os mutatójuk bőven megelőzik a hetedik helyre visszacsúszó (19,4%) Volánt. Hátrányos védekezésben azonban továbbra is tartják top 3-as helyüket Stipsiczék (85,5%), míg az Asiago 77,8%-kal csak a tizedik.

A két együttes legutóbbi három mérkőzését a Fehérvár nyerte, az idei szezonban Asiagóban Roy shotouttal zárta le a lényegi kérdéseket (3-0). A KAC elleni vereséget követően Kiss Dávid vezetőedző és a kényszerűségből hátvédet játszó Mihály Ákos mondták el tapasztalataikat:

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB