Lesz-e magyar döntő az EWHL-ben?

   

A budapesti eseményen a MAC Budapest az SKP Bratislavával, a HKB pedig az Ajszulu Almatival játszik a fináléba kerülésért.

Zárul a női klubidény, Budapesten rendezik meg az EWHL négyes döntőjét a hétvégén, vagyis a kanadai A csoportos vb előtt még hazai jégen lehet megnézni a magyar válogatott játékosok nagy részét.

A legutóbbi négy kiírást megnyerő Hokiklub Budapest (korábbi nevén KMH) az elődöntőben az Ajszulu Almatival találkozik. A kazah együttes búcsúztatta a nyolc között a BJA-t. Tavaly ez a két csapat vívta a döntőt, a mostani alapszakaszban pedig mindkét meccset a HKB nyerte, 4-2-re és hosszabbítás után 6-5-re. A másik ágon a MAC Budapest a Kisstadionban fogadja a szlovák válogatott gerincét adó SKP-t. Van miért visszavágni: a pozsonyiak 6-1-re és 2-0-ra győztek az alapszakaszban.

Az EWHL Supercupot és a magyar bajnokságot a HKB nyerte, vagyis egy újabb diadallal triplázni tudna Szilágyi Levente csapata ebben a szezonban. A MAC a bajnoki döntőben két szoros meccset tudott játszani a riválisával, azzal a teljesítménnyel ezen a hétvégén is esélyesek lehetnek Rónai Alexandráék.

A program:

Március 25., szombat, 15:00: MAC Budapest–SKP Bratislava (Kisstadion)
Március 25., szombat, 15:30: Hokiklub Budapest–Ajszulu Almati (Tüskesátor)
Március 26., vasárnap, 10:30: bronzmérkőzés (Tüskesátor)
Március 26., vasárnap, 13:30: döntő (Tüskesátor)

ewhl_f4_2023

Fotó: MJSZ / Tumbász Hédi

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB