FTC-Telekom?Torax Poruba 2-1

   

Előnnyel utazhatnak a Visegrád Kupa-negyeddöntő október végi visszavágójára a zöldek, az idei kiírásban ez volt az első magyar siker.

Rasmus Kulmala már a 7. másodpercben megszerezte a vezetést a hazaiaknak: noha a vendéglátók hozták el a korongot a kezdésnél, Pavuk visszaszerezte, indította a meglóduló finnt, aki nem hibázott, 1-0. Hiába zárt első helyen a cseh másodosztályú Torax a csoportkörben, az FTC-Telekom végig meggyőzőbbnek tűnt, igaz, kapuvasig ellenfele is eljutott. Majd gólig is, de már a harmadik játékrész második felében: egy megpattanó korong nyomán Gres 1-1-re módosította az állást. Sokáig nem maradt így, két perccel később Tóth Adrián kotort be egy lecsorgót emberfórban, 2-1. A Poruba érdekes módon lehozta a kapusát a végén ? ennek nem sok értelme volt, hiszen döntetlen esetén nem következett volna hosszabbítás, a továbbjutó kilétére két meccs összesítése alapján derül majd fény ?, de a csehek szerencséjére nem talált üres kaput az FTC-Telekom. Fodor Szabolcs együttesének ezek voltak az első Visegrád Kupa-pontjai az idén, mondhatjuk, hogy épp a legjobbkor. A visszavágóra október 29-én kerül sor, addig azonban ezen a hétvégén még jön a Fradi számára a Kontinentális Kupa-selejtező.

ftc

fotó: FTC-Telekom

A Visegrád Kupa negyeddöntői:

2019. október 2.: HC 07 Detva?GKS Katowice 1-2
2019. október 8.: UTE?JKH GKS Jastrzebie 2-9
2019. október 8.: Podhale Nowy Targ?HK Nitra 3-3
2019. október 14.: FTC Telekom?HC Torax Poruba 2-1
2019. október 15.: GKS Katowice?HC 07 Detva
2019. október 15.: JKH GKS Jastrzebie?UTE
2019. október 15.: HK Nitra?Podhale Nowy Targ
2019. október 29.: HC Torax Poruba?FTC-Telekom

A Visegrád Kupa csoportkörének eredményei:

augusztus 13., kedd, 18:00: HC 07 Detva (SVK-1.)?HC Torax Poruba (CZE-2., Visegrád Kupa, Gyetva) 3-1
augusztus 16., péntek, 19:00: JKH GKS Jastrzębie (POL-1.)?GKS Katowice (POL-1., Visegrád Kupa, Jastrzębie) 3-0
augusztus 20., kedd, 18:00: HC 07 Detva (SVK-1.)?UTE (Visegrád Kupa, Gyetva) 6-1
augusztus 21., szerda, 18:00: HC Torax Poruba (CZE-2.)?Podhale Nowy Targ (POL-1., Visegrád Kupa, Ostrava-Poruba) 3-1
augusztus 23., péntek, 18:00: HK Nitra (SVK-1.)?FTC Telekom (Visegrád Kupa, Nyitra) 3-2
augusztus 24., szombat, 18:00: Podhale Nowy Targ (POL-1.)?HC 07 Detva (SVK-1., Visegrád Kupa, Nowy Targ) 4-1
augusztus 27., kedd, 18:00: HC Torax Poruba (CZE-2.)?UTE (Visegrád Kupa, Ostrava-Poruba) 6-0
augusztus 27., kedd, 18:00: GKS Katowice (POL-1.)?HK Nitra (SVK-1., Visegrád Kupa, Katowice) 2-3
augusztus 30., péntek, 18:00: HK Nitra (SVK-1.)?JKH GKS Jastrzębie (POL-1., Visegrád Kupa, Nyitra) 3-5
augusztus 31., szombat, 18:30: UTE?Podhale Nowy Targ (POL-1., Visegrád Kupa, Megyeri út) 1-2 hu.
szeptember 3., kedd, 19:00: JKH GKS Jastrzębie (POL-1.)?FTC Telekom (Visegrád Kupa, Jastrzębie) 4-3
szeptember 6., péntek, 18:30: FTC Telekom?GKS Katowice (POL-1., Visegrád Kupa, Pesterzsébet) 2-4

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB