Lengyelország–Olaszország 1-2

   

Az első nap zárómérkőzésén kiváló iramot, két sokat korcsolyázó és elég jól védekező csapatot láttunk, két komoly riválisunk küzdött egymással. A hangyányival jobb nyert, mert ez igazságos játék.

Egyenlő erők csaptak össze az első harmadban, mégis a minimálisan aktívabb olaszok szereztek vezetést. Ihnacak megnyert egy bulit a vonal előtt, Insam visszajátszotta hozzá, amit kegyetlenül a hosszú felsőbe vágott a 14. percben. A lengyel közönséget végig aktívan tartotta a hangosbeszélő-hangulatfelelős, érdekes volt hallani, hogy sokszor egy percig is énekelt a szpíker a mikrofonba.

ITAPOL 2

A második harmadot gyakorlatilag végigvédekezte az olasz csapat. De mint sok más sportágból is tudjuk, ez számukra nem teher, és romoknak látszó játékból tudják pillanatok alatt felépíteni magukat. Ez történt ezúttal is. Hiába egyenlített Lengyelország, majd amikor a 10 ezer lengyel szurkoló vérszagot érzett, emberhátrányból vezettek egy kiváló kontrát az olaszok, amely végén olyan jól pattant egy gyenge passz Romaser bokájáról a kapusra, majd onnan Anton Bernard elé a pakk, hogy utóbbi újra megszerezte a vezetést.

2-1 után is nagy iramú mérkőzést láttunk, a lengyelek teljesen egyenrangú ellenfelek voltak, de Olaszországnál jobbnak kell lenni, ha egy csapat le akarja győzni, ezt tapasztalatból tudjuk. EZ az eset nem állt fenn ezúttal sem, így eggyel több gólt lőttek az olaszok, nyertek 2-1-re egy izgalmas, jó meccsen.

Újra bebizonyosodott, a magyar csapatnak minden meccsen a legjobbját kell nyújtania a következő négy rivális legyőzéséhez, nagyon jó vb-nek nézünk elébe.

ITAPOL

Fotó: Mudra László (MJSZ)

VB, 2015. ápr. 19., vasárnap.
Radziszewski: 91,3% (Odrobny: 100%)
K
Bernard Andreas: 94,4% (Tragust)
Pociecha, Dutka, Chmielewski, Kowalowka, Pasiut
1
Hofer, Helfer, Gander, Bernard Anton, Ramoser
Bryk, Rompkowski, Zapala, Malasinski, Kolusz
2
Sullivan, Marchetti, Insam, Ihnacak, DiCasmirro
Wajda, Kotlorz, Laszkiewicz, Dziubinski, Galant
3
Zanatta L., Egger, Frigo, Morini, Kostner
Kruczek, Wanacki, Baginski, Urbanowicz, Kalinowsky
4
Trivellato, Zanatta L., Felicetti, Andergassen, Frei
Jacek Plachta
E
Stefan Mair
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:49 ITA Ihnacak Insam
1-1 26:22 POL Pasiut Kowalowka Dutka
1-2 33:34 ITA SH Bernard Anton Ramoser
18 Kapura lövések száma 28
29 Kiállításpercek 10

A Lengyelország–Olaszország góljai

   

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB