A jégkorongszektások élete nem fenékig tejfel

Gazda Albert aka D. Gromov idén újfent feljutást jósol, noha ilyet 2008 óta egyszer sem tett.

És még csak most jön a java, emberek! című Cink-cikkét jobb, mint a Szapporó előtti ajánlással küldte át nekem. Nincs könnyű dolga a friss cikknek, a napra pontosan 7 évvel ezelőtti jóslat ma már valóban legendás darab.

A baráti szálakat elvarrjuk gyorsan, de előbb még el kell panaszolnom, hogy a mi D. Gromovunk még nem biztos, hogy nem zárkózik el egy D. Gromov & D. Gromov kép elkészítésétől Krakkóban. A kazahoknál ugyanis játszhat majd ? persze csak ha megszerzi a helyét ? egy névbitorló, bizonyos Dmitrij Gromov bekk, akivel össze lehetne állni egy névrokonsági fotóra. Ő máskülönben éppen annyira kazah, mi a miénk, de ezt firtatni már erkölcsi alapunk sincs. Reméljük, összejön a kép, senki nem futamodik meg.

Vissza a cikkhez. A blog közeli emberek megszokott rózsaszín szemüveges hokiviláglátása tükröződik benne, számomra tetsző módon. A számos értékes gondolat miatt mindenképpen olvassák el az elején linkelt cinkes cikket, a legfontosabb részt viszont muszáj idéznem. Ezt bemagolva mostantól kezdve végre egyszerűen el tudjuk mondani minden hokiimmunistának, hogy mi tesz addikttá ebben a sportágban: “?a jégkorong a legjobb sport, ez nem kérdés. Az esztétikája és a dinamikája miatt is. Szép és színes emberek suhannak a fehér jégen, színes palánkok és színes közönség előtt, dübörög a rockandroll, szuper a hangulat, egy kurva nagy fesztivál az egész, hátborzongató a dramaturgia, és nincs megállás. Ebben a sportban nem lehet sétálni és lazsálni, nincs üresjárat, a másodperc töredékén múlik minden szituáció. Őrületesen jó az egész, hát mondom.”

Már csak 9-et kell aludni Krakkóig.